Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Varga István
2023. július 12.

Nincsen rózsa bridzs nélkül

Néhány nappal ezelőtt Talyigás Péter idézte Kodály Zoltán híres mondását a Facebookon: Legyen a bridzs mindenkié! Nekem erről eszembe jutott más híres emberek néhány olyan szintén közismert mondata, amelyek a bridzsről szólnak, és mára már szinte szállóigévé váltak.
Gulyás Dániel
2023. június 29.

Hatalmas adok-kapok Strasbourgban – Nyílt Eb 2023

Idén júniusban a franciaországi Strasbourgban rendezték az immár hagyományos nyílt Eb versenyeit. A versenyszámok egyre nőnek, ezúttal 15 nap alatt megrendezték az első héten a vegyes és szenior csapatok és párok, a második héten a nők és a nyílt csapatok és -párok versenyét.
Kelen Károly
2023. június 18.

Álmaink netovábbja – Nyílt Európa-bajnokság 2023

Ilyen nincs! De mégis volt. Mégpedig a nyílt Európa-bajnokság csapatversenyének döntőjében. Tessék kézbe venni Nicolas Lhuissier 26 éves francia slágerszerző – honlapján éppen énekeseket keres, akik előadnák a szerzeményeit – meg junior bridzs világ- és Európa-bajnok kártyáit Nyugat helyén.
Kovács András
2023. június 5.

Bridzsmozi – Magyar Kupa-negyeddöntő

A ’80-as évek elején több ilyen cikket írtam a Bridzséletbe a Bridge Worldtől vett ötletet felhasználva. A bridzsmozi lényege: mindig csak a következő vonalig olvasd, ott állj meg, a válaszodig takard le a mozi folytatását, és hozz döntést, hogy az adott állásban melyik lapot játszod ki, de a döntésed mellé magadnak írd le az indoklást is, miért azt tetted. Ha döntöttél – és felírtad az indokaidat –, továbbléphetsz, megtudod mi a helyes, és ezen az úton folytathatod, olvasd tovább a következő vonalig, ismét dönts és jegyzetelj újra. Minden, a „mozival” egyező döntésedért 7, indoklásért 3 pontot írj fel magadnak. Az alábbi moziban így 30 pontot szerezhetsz.
Nagyiván Gábor
2023. június 4.

Challenge bridzs és más nyalánkságok 4.

Házi rangadó volt a bronzéremért folyó csata, mely két román játékos, Andrei Florin (al_terego) és Stefan Matuz (steffl54) küzdelmét hozta. Az első félidő nem volt túl izgalmas, 11 parti után 4–3 volt az állás. 1 figurapont döntött és hozott 11 IMP-ét Matuznak a 12. leosztásban. (Nyitóképünkön apa és fia, a februári kolozsvári párosverseny második helyezettje, a WBC–1000 győztese, Kemény György és a verseny legjobb magyar ifijátékosa, Kemény Márk.)
Gulyás Dániel
2023. június 2.

Kemény-döntő – 46. IBBF

Idén is májusban rendezték meg a sok évtizedes múltra visszatekintő budapesti nemzetközi versenyt. A rendezők szokás szerint meghívtak számos ifjúsági csapatot, de ezúttal a felnőtt csapatok nagyrészt hiányoztak, és bár a skót és a szlovák szövetség nyílt csapatot is küldött, a világbajnokok korábbi parádéja elmaradt.
Kelen Károly
2023. június 1.

Kötelező konvenció – Egy régi parti meg egy új az IBBF-ről

Kezdjük a múlt heti Nemzetközi Budapest Bridzsfesztivál csapatversenyén játszott leosztással.
Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. május 27.

IMP-bajnokság 2023. 8. forduló

A 8. fordulóval véget ért a 2023-as IMP-bajnokság. Az idény meglepetésben gazdag volt, bár a végeredmény nem tűnik annak az első osztályban: aligha lepődött volna meg bárki, ha a szezon előtt azt mondjuk, Winkler Gábor és Dumbovich Miklós nyeri a bajnokságot (igaz, ezúttal is segítséggel: Gábor helyett az utolsó fordulóban az örök helyettes, Zábrádi Benjámin játszott – bennfentes forrásaink szerint a legígéretesebb fiatalok közé tartozik). Talán kissé szomorú lehet Udvari Szabocs és Varga István, akik szolid vezetéssel mentek neki az utolsó napnak, de talán elizgulták a címvédés lehetőségét, hiszen kis mínuszukat (–13) kihasználták a végső győztesek, akik 40 pontot szereztek a napon. A bajnokság második felében remekül hajrázott, és bronzérmet szerzett Szabó Csaba és Tubak Dániel, gratulálunk nekik is, mint valamennyi érmesnek.
Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. május 20.

IMP-bajnokság 2023 7. forduló

A 7., azaz utolsó előtti fordulót játszottuk le ezen a héten, így már kezd egyértelművé válni, kik tudnak nyerni/feljutni, és kiknek kell a kiesés miatt félniük. Udvari Szabocs és Varga István továbbra is vezet az I/A-ban, és kezd ellépni a többiektől – lehet, hogy címvédés lesz a dologból? Bár csak 8 pontot szereztek ezúttal, Dumbovichék előtt 37 az előnyük (utóbbiak 18-at lőttek). Szabó–Tubak már harmadik, pedig csak +13 volt a napjuk, mivel a múlt heti második, az Argay–Siba–Ormay trió –23-mal végzett a fordulóban. A hét legjobbja 53-mal Hoffmann–Magyar–Golla, akik ezzel ötödikek.
Gulyás Dániel
2023. május 17.

A Magyar Kupa-döntő hétvégéje az ezüstérmes szemével

Múlt hétvégén játszottuk a Magyar Kupa 3 napos hétvégi döntőjét. Erre a három napra a budapesti selejtezők után egyeneságon négy csapat: a Lowel, a FÉSZEK, a P-T és a Gulyás csapat jutott be, míg a budapesti vigaszág 4 legjobbja a Vidékbajnokság legjobbjaival összecsapott a maradék 4 helyért, innen bekerült a két Gamax csapat, a Balásy, valamint a vidékiek képviseletében a Tatabánya. Az első négy csapat mellé irányított sorsoláson került a másik négy: akik korábban játszottak egymás ellen kieséses mérkőzésen, azok nem találkozhattak a döntőig.